Életének 63. évében, múlt hétvégén elhunyt Simonyi Gábor matematikus kollégánk, a gráfelmélet osztály vezetője, a gráfelmélet és az információelmélet nemzetközileg elismert kutatója.
Gábor úttörő eredményeket ért el a gráfelmélet és az információelmélet területén, azokon belül elsősorban a gráfkapacitások elméletében.
Gyárfás András visszaemlékezése:
Sok éve csütörtökönként 17 órakor kezdődik a heti pingpongidő a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet második emeleti társalgójában. Április 24-én, a második órában érkezett Simonyi Gábor, aki gyakran játszik nálunk, de aznap nem tervezte. Nekem azonban sikerült őt egy páros játékra elcsábítanom. Megnyertük, és később együtt távoztunk az intézetből. Ő hazament, hogy másnapi szegedi előadását készítse elő a Schrijver-gráf tulajdonságairól.
Április 28-án, hétfőn reggel mindannyian, akik beléptünk a Rényibe, szembesültünk a megdöbbentő hírrel: Simonyi Gábor hirtelen meghalt. Hallgatói a Budapesti Matematika Szemeszter (BSM) 10:15-ös gráfelmélet óráján hiába várták, hogy megérkezzen... és ugyanez igaz a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott óráira és doktoranduszaira is...
A pingpong-kapcsolatunk mellett, ahol riválisok voltunk, évtizedes kapcsolatunk van a BSM-ből, hiszen mindkettőnk kurzusai a kombinatorika területéről származnak. Bár fő érdeklődése az információelmélethez kapcsolódik (első számú társszerzője Körner János), mindketten örültünk a „Gallai-coloring” című dolgozatunk hatásának.
Nagyon tetszett a humora, bár gyakran kellett egy kis idő, mire felismertem, hogy egy-egy rejtélyes megjegyzése csak vicc. Gábor tele volt tervekkel, kiváló tanítványai voltak, korai halála igazán tragikus.
Tardos Gábor visszaemlékezése:
Simonyi Gáborral a matematika hozott össze. A Reiman-szakkörön találkoztunk 1979-ben. Reiman István legendás feladatmegoldó szakköre a matematikai diákolimpiára készített fel. Aztán együtt nőttünk fel. Együtt voltunk 1981-ben a washingtoni diákolimipán. Nagyon irigyeltem: ő minden problémát tökéletesen megoldva teljes pontszámot kapott, míg én két pontot veszítve lemaradtam az első díjról is.
A Műszakin tanult tovább, de később szerencsésen visszatalált a matematikához, és évtizedekig dolgoztunk együtt a Rényi Intézetben. Gábor ebből a kerülőből is jól jött ki: kapcsolata a Műszakival mindig megmaradt, és egyik alapítója lett a később beinduló műszakis matematikus képzésnek.
45 éves barátságunk sokkal szélesebb volt a matematikánál. Ott voltam, amikor Gábor megtanult síelni Donovalyban, egyszerre született az ő Emil fia és az én Tamara lányom, a gyerekekkel is sokat összejártunk. Amikor valamelyikünk életében komolyabb nehézség adódott kölcsönösen számíthattunk és számítottunk is a másikra.
De persze megmaradt a matematika is. Szerettem vele dolgozni. Jó volt az első emeleti irodájában beszélgetni, és közben gráfokat rajzolgatni a táblára. Ebből tíz közös gráfszínezéses cikk lett, amikre mindketten büszkék voltunk. Sokat dolgozott külföldön, Amerikában, Franciországban, Olaszországban. Fél évre hozzám is kijött családostul Kanadába, amikor ott dolgoztam. Együtt mentünk számos belföldi és külföldi konferenciára, legutóbb tavaly Szegedre és Párizsba. Számtalanszor hallgattuk egymás mellett ülve a csütörtöki kombinatorika szeminárium előadásait.
Sokszor ő adott elő, nagyon jó előadó volt. Legközelebb én adok elő a szemináriumon, képtelen vagyok felfogni, hogy Gábor nem fog ott ülni.
János Körner's recollection:
Gábor Simonyi won a gold medal at the International Mathematics Olympiads back in 1981 with a flawless and complete elaborate and yet, he did not feel good enough to study mathematics. At the end of 5 years of engineering studies at Budapest Technical University Professor László Győrfi invited him to a seminar where I exposed my approach to perfect hashing and graph entropy, with the idea that Gábor should become a graduate student in mathematics under my supervision.
Within a year we wrote our first joint paper on hashing, and a lifelong friendship was born. At that time, I was an information theorist trying to apply my craft in combinatorics. Gábor was a brilliant problem solver and a math enthusiast. His warm smile and his brilliance enlightened every minute we spent together. He was a constant source of ideas and inspiration. We wrote 15 joint papers, and discussed our problems and plans about everything in life. His purity and his complexity were dazzling.
On and off I conjectured a characterization of perfect graphs through graph entropy. He came up with the core idea of the proof during the combinatorics conference in Eger in 1987. This led us to a generalization of the concept of perfect graphs to relative perfection in a paper with Tuza. The key proof used Gallai colorings of edges in graphs and led Gábor and András Gyárfás to much quoted results on edge colorings. After 6 unforgettably cheerful months in Paris in 1988 we obtained a breakthrough on a much studied and apparently purely combinatorial problem of Rényi on the maximum number of pairwise qualitatively independent $k$--partitions of an $n$-set. A simple information-theoretic upper bound on this number for fixed $k$ and arbitrary $n$ was folklore, but in the opposite direction no nontrivial bound was known. None of the two bounds seemed to be tight when Gábor and I showed an asymptotic improvement on the trivial lower bound alongside with a general framework to deal with similar problems, reducing them to a general question about the Shannon-type capacity of families of directed graphs. We called the capacity of directed graphs Sperner capacity. At the end of 1989 I left Hungary, but our mathematical correspondence never stopped and led to many more papers, both joint and separate. Gábor's fidelity to this part of mathematics in terms of research articles and entire courses at the Technical University and the Budapest Semesters in Mathematics is a beautiful testimony to our unrelenting mathematical friendship.