
Idén április 23-án lesz a Lányok Napja. Az interaktív pályaorientációs nyílt napon Rényiben idén három előadás is várja a matematika és a természettudományok iránt érdeklődő lányokat, akik olyan témákkal ismerkedhetnek meg, amelyek nemcsak szigorúan matematikai érdekességekre fókuszálnak, és amelyek nemcsak a lányok, de a lányok családtagjai, barátai, mi több, a velük együtt bulizó/tanuló vagy beléjük szerelmes fiúk figyelmét is felkelthetik. A programra ITT lehet regisztrálni.
A Rényi immár a 8. évben csatlakozott a Nők a Tudományban Egyesület programsorozatához a Lányok Napja alkalmából.
Április 23-án reggel 9 órától a Rényibe látogató lányok Backhausz Ágnes kollégánkkal, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Mesterséges Intelligencia Osztályának tudományos munkatársával találkozhatnak. A Rényi Intézet tehetséggondozásban is jártas kutatója mutatja be a matekos környezetet a középiskolai, az egyetemi és a kutatói évekre vetítve. Milyen a lány, ha matematikus? Miért van a matekos helyeken kevesebb nő, mint férfi? Milyen okai vannak, ha szélsőséges arányokat látunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ a közönség soraiban ülők április 23-án.
Rövid szünet után, 10 órától a barátok, a hálózatok és az elkerülhetetlen kapcsolati háromszögek rejtelmeibe kalauzol minket Almási Nóra, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kombinatorikus geometriával és gráfelmélettel is foglalkozó kutatója. Nóra néhány gondolat erejéig kapcsolódik első előadónkhoz is, mert megosztja a lányokkal saját kutatóvá válásának személyes élményeit. Az interaktív előadáson és foglalkozáson résztvevő lányok kisebb csoportokban mérhetik fel barátnői hálózataikat. A háromszögek esetében a baráti és a szerelmi jellegűeket is megnézzük, hiszen mind szolgálnak tanulsággal és érdekességekkel.
A pizzás és üdítős ebéd után, délben egy igazi sztárkutató érkezik, akinek Milyen színű a valószínű? című könyve már több kiadást megért. Keszthelyi Gabriella "Nők a statisztikában – Statisztikai torzítások, avagy mi az a nemek közötti adatszakadék?" című előadásában olyan kérdéseket is felvet, mint „miképpen szövik át a valószínűségek a mindennapjainkat, hogyan függ össze a matematikai és a kritikai gondolkodás?”. A válaszok mélyebb természettudományos előismeretek nélkül is megérthetők. Népszerű könyvének témái is a hétköznapi életben sokakat érintő, illetve a médiában gyakran előforduló jelenségekhez (pl. a covid-járványhoz, összeesküvéselméletekhez) kapcsolódnak.
Mindhárom kutató szívesen ad választ a lányok kérdéseire is.
Összességében a Rényi előadói az idei Lányok Napján is gondoskodnak arról, hogy a 12-18 éves lányok olyan tudással vértezhessék fel magukat, amellyel előnyösen formálhatják jövőjüket, és (még jobban) megszerethessék a természettudományokat, köztük a matematikát, amely körülvesz bennünket nap, mint nap, és sokszor észre sem vesszük, hogy mi minden épül az életünkben erre a sokszínű tudományágra.
A Lányok Napja imázsfilmje ITT nézhető meg.